Hétfőn, Dani épphogy elindult a munkába, gondoltam, alszom még a dolgozós hétvégére egy órát, aztán nekiindulok a mai dolgaimnak.
Mert mindennel elmaradtam a hétvégén, több menetet kellett mosni (és itt mosáskor mindig merni kell a melegvizet, mert különben hideggel mos, az pedig nem mindig elég hatékony), bankba menni, Daninak könyvelni, takarítani, stb.
Amint ezt a menetrendet az ajtó csukódása után néhány másodperc alatt végiggondoltam, és visszaaludtam volna, hallom, hogy
TAMM-TAMM-TRATATA-TAMM--TRÁÁTRÁRÁÁÁ-TRÁÁTRÁRÁÁÁ--TAMM-TAMM-TRATATA-TAMM...
Jó hangos volt. Felkeltem és kinéztem az ablakon. Lent, viszonylag közel egy kis iskolás zenekar játszott. Reggel 7-kor. Furaságok vannak itt. Aztán húsz perc múlva abbahagyták, fogócskáztak még egy kicsit a hattyúk árnyékában, néhányszor jól ráütögetve a dobra, aztán eltűntek.
Sem túl jó fülű, sem zeneértő nem vagyok, de a produkció vicces volt. A 8-10 dobos gyerek a gyorsabb részeknél nem igazán tudott együtt ütni, így aranyosan gyerekes lett a hatás. Mindenesetre nagyon megadták a módját, csinos egyenruhában voltak, takaros vörös zászlócskával.
Gyanítom, hogy ez valami nagyobbnak az előszele, mert ilyen korán, közönség nélkül nem tudom, mit csináltak itt. Viszont a konferenciás részre, nagy vörös műselymen ki van írva, hogy valami naaagy ihajcsuhaj lesz itt 20-án. Kíváncsi vagyok.
Utolsó kommentek